2011-05-10
E SZÁMOK

NEM MINDEN FAJTA SZARKA FARKA TARKA-BARKA, CSAK A TARKA-BARKA FAJTA SZARKA FARKA TARKA-BARKA… 
AVAGY HASZNÁLJUK AZ AGYKÉRGÜNKET!!!!!

Egy kis gondolatébresztőnek szánom ezt a sorozatot, melynek első darabja ez az írás.  A logikus gondolkozás tényeken alapszik, az illogikus pedig feltételezéseken.
Rajtunk múlik, hogy melyiket választjuk.

Egyes üzleti érdekeknek az a jó, ha az emberek laikusak, félműveltek, mert így az orruknál fogva lehet vezetni őket.
Ehhez néha elég, ha megijesztenek Bennünket, mert sajnos a mindennapi rohanásban nem tudunk mindent ellenőrizni, és így elfogadjuk a készen tálalt információkat. Így tudják manipulálni vásárlási szokásainkat.
A félelemnek nincs helye az életünkben, hiszen azért kaptuk az eszünket, hogy használjuk.

Vannak, akik vásárláskor az E-számokat keresik, és ha megtalálják az összetevők között, visszateszik a polcra és másikat keresnek.

Pedig attól, hogy egy anyag felkerült erre a listára, még nem lesz feltétlenül káros vagy kerülendő, sőt.

Az E-számok listáját a nemzetközi kereskedelem tette szükségszerűvé.
A fogyasztónak joga van tudni, hogy mit tettek bele a vásárolni szánt élelmiszerekbe. Az elnevezések országonként változnak, hiszen minden ország a saját nyelvét használja, de a nemzetközi E-lista minden országban ugyanazt jelenti. Ez különösen fontos egy allergiás ember számára, és ezért is jött létre az E-számok listája.

Az E számok listájában sok mesterséges anyag szerepel, de nem mindegyik az!!

Ebbe a listába ugyanis belekerült az összes létező ismert anyag, ami az alábbi kategóriákba tartozik:
1.Színezőanyagok
2.Tartósítószerek
3.Antioxidánsok
4.Más adalékanyagok: emulgálószerek, emulgeáló só, sűrítőanyagok, étkezési savak, enzimek, stb,       elég hosszú a lista…
5.Édesítőszerek

A számokból  nem derül ki, hogy az adott anyag:
- természetes
- természetes eredetű
- mesterséges

Ha figyelünk az E-számokra, anélkül, hogy tudnánk, hogy melyik hová tartozik és mit takar, csak feleslegesen korlátozzuk magunkat.
Tulajdonképpen megijedünk és farkast kiálltunk akkor, amikor nem is lenne szükség rá.

Mindig igyekszem használni az eszemet és kételkedek a szélsőséges dolgokban, mert azok nem életszerűek. Amikor azt hallottam, hogy az E-számok MÉRGEK, pontosan ezért kezdtem el kételkedni.

Akik ismernek, tudják, hogy 11 éve népszerűsítem a száj nyálkahártyáján keresztül felszívódó vitaminsprayket.
A száj nyálkahártyáján keresztüli felszívódás a leghatékonyabb beviteli mód az orvosi kézikönyvek szerint (Physicians Desk Reffrence) is.
Még a központi izomba adott injekciónál is hatékonyabb és ez meglehetősen jó eredmény.
Ugyanakkor a legtisztább is, hiszen nincs szükség azokra a segédanyagokra, amik egy tabletta vagy kapszula előállításánál nélkülözhetetlenek és ezek bizony akár kockázatok és mellékhatások forrásai is lehetnek.

A tartósítószereket és tartósító eljárásokat időtlen idők óta használják, használjuk, hiszen például az időjárás változása nem teszi lehetővé, hogy friss élelmet szüreteljünk télen a hóban és hidegben, vagy nyáron ne romoljon meg olyan gyorsan az étel a nagy melegben. Vagyis önmagában a tartósítás vagy tartósítószer fogalma egyidős velünk és nem jelent feltétlenül rosszat.

Többször is hallottam ezt az ijedt felkiáltást:
ÚRISTEN, KÁLIUM SZORBÁT VAN BENNE!!!!!!
Volt, aki még ezt is hozzátette: DE HISZ AZT MONDTA, HOGY NINCS BENNE SEMMI SZEMÉT!!!
És az illető meg is hozta az ítéletet, amiben kálium szorbát van, az nem is lehet jó!!!
Az szemét.

Nos, a kálium szorbát egy olyan anyag kémiai neve, amely tartósítószer és megtalálható például az alma magjában. A természetben a madárberkenye gyümölcsében (Sorbus aucuparia) is előfordul és bizonyára még máshol is…
Gátolja az élesztők, a penészgombák és néhány baktérium növekedését.
Az E 202 sorszámot kapta az E-számok sorában.

Az E 330 sorszámú anyag a citromsav (Citric Acid), mely gyümölcsökben, főként a citrusfélékben és bogyókban található meg.
Minden eleven rendszer energiatermelésében ő a kulcsközvetítő.
Hatékony kelátképző, és természetes ízesítő- és tartósítószerként is használatos.

Folytathatnánk a sort, hogy védelmünkbe vegyünk egy sor értékes és természetes anyagot, álljon itt néhány példa:
E-100  (kurkumin) Sárgagyökérből nyerik, a curry alkotórésze
E-101 (riboflavinok) B2-vitamin
E-160 (karotinoidok) Sárgarépa színanyaga, a karotinoidok az A-vitamin elő-anyagai
E-306 (tokoferol) Természetes eredetű, E-vitamin
E-410 (szentjánoskenyérmag-liszt) Növényi termék, fogyasztása ártalmatlan
E 420 (szorbit) édesítőszer, a szilvában nagy mennyiségben megtalálható

Az volt a célom, hogy felébresszem a vágyat, hogy akit valóban érdekel a téma és az igazság, használja az eszét és ne engedje, hogy fölöslegesen rémisztgessék.

Következő témánk azok a sprayk lesznek, amelyek spray formában kerülnek a pocokra, de nem a száj nyálkahártyáján keresztül szívódnak fel.

Indulatok nélkül, tiszta fejjel és hálás szívvel kívánok jó egészséget Mindenkinek,

szeretettel

Gajáry Erika


A népi gyógymódok és a "házipatika" szerei, valamint a táplálékkiegészítők, hatásosak lehetnek bizonyos egészségügyi problémákkal szemben, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ezeken az oldalakon szereplő információk alapján betegségeket lehetne diagnosztizálni vagy kezelni. Bármilyen egészségügyi problémával, tünettel forduljunk szakemberhez!

- vissza

2011-05-10
E SZÁMOK

2011-05-10
Megadhatja-e a VitaMist a végső megoldást?

2009-04-24
Aki keres, az talál! Ha B12 kell, hát azt!!!

2009-03-12
ÚJ!!! RELAX +


ARCHÍVUM
[x]